avagy a magyar nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Kína

Mr Attila menni China

Mr Attila menni China

Virtuális valóság

2017. július 20. - mrattilamennichina

Azt már korábban írtam, hogy a közeli plázában mindig van valami nagyobb activity, néha több hétvégén át tartó téma köré épülnek a rendezvények (pl. a múltkori lufiból alkotott mesefigurák), néha csak egy-egy hétvégére lesz valami rendezvény helyszíne a két központi placc (ilyen volt pl. a szeptemberi szíházi előadás promóciója). Nem rég festmény árverés helyszíne volt a pláza, most valami közlekedéssel kapcsolatos rendezvény volt (pontosan nem tudom, mert csak a plakátot láttam, érdemi nem történt, amikor arra jártam). Most pedig a Tesla elektromos autóit promózzák ezerrel (nem mintha nem lenne már most is minden 3. kocsi elektromos itt Zhuhai-ban...).

img_20170716_165630.jpg

Tovább

Victoria Peak

Nem sietem el a dolgokat - de Tamás sem. :-D Én szeptember elején, ő október elején érkezett, de még csak most került rá sor. Bár nekem van mentségem... Makaóba már november végén átmentünk, ott írtam is róla, de Hongkong (bár az is itt van a szomszédban) eddig kimaradt, noha folyamatosan tervben volt. Az én mentségem, hogy érkezésemkor kényszerből egy rövid látogatást már tettem a belvárosban, amikor a reptéri komppal már nem tudtam átjönni Zhuhai-ba és be kellett mennem miatta a város szívében lévő kikötőhöz.

mmexport1500130503895s.jpg

1,5 hete találta ki Tamás, hogy akkor most nem várunk tovább, meghívjuk a német kollégákat is és meghódítjuk a város. Az időjárás előrejelzés múlt szombatra heves esőzést jósolt, így inkább eltoltuk a bulit. Ennek köszönhetően tudtam meglátogatni akkor a Putuo templomot, noha folyton a fejem felett lebegett a leszakadó eső kardja. Erre a szombatra viszont napos idő volt a jóslat, szórványos esővel. Stimmelt.

Tovább

Csettegő

Úgy gondolom minden népnek megvannak a maga csettegői (avagy csüszögői, attól függően, hogy merre jársz az országban). Magyarországon jobbára az Alföldön találkozni velük, de onnan is kikopó félben vannak, mert egyre nehezebb a műszaki vizsgáztatásuk. Ezek a leginkább házi építésű, sokszor 1 vagy 2 hengeres motorkerékpár motorok meghajtásával fabrikált mezőgazdasági teherszállítók nem hiányolják a kreativitást.

Kínában is találni hasonló "csodákat". Az első képen szereplő járgányból az első példányt nem sokkal az érkezésem után láttam, de lefotzni nem sikerült. Közben rájöttem, hogy ez igazából nem is tartozik a csettegő kategóriába, mert később többször és több helyen is láttam ilyen szerkezetet közlekedni és nagyon nagyüzemi kinézete van. Mindenesetre a kinézete elsőre elég érdekes...

img_20170323_175019.jpg

Tovább

Kuba

"Kuba? Hát ez meghülyült... Esetleg Kína!" :-D
Úgy döntöttem, hogy templomos hétvégét tartok, így a szombati kirándulást vasárnap is folytattam - csak előbb ugrottam egyet a térben. :-) Vasárnapi úticélom a Jintai templom volt, amit az utazási oldalak is feldobnak, ha Zhuhai nevezetességeire keresel rá. De ha már utaztál bő 1,5 órát és ott vagy, akkor nem szabad kihagyni a 10 perccel odébb lévő Doumen faluban az Old Street-et sem, amit Xiaomin ajánlott nekem még hónapokkal ezelőtt, de eddig nem került rá sor, hogy elmenjek oda (részben azért, mert vártam rá, ugyanis azt mondta, hogy majd elmegyünk együtt...).

img_2487.JPG

Tovább

Putuo Temple

Az utóbbi napokban valamiért az életkedvem konverál a nullához. Élni van kedvem, csak megmozdulni nincs... Vitamin, ásványianyag vagy hasonló hiány lehet a háttérben. Erre rátett egy lapáttal, hogy szombat reggel megint szakadó esőre ébredhettünk - az eredetileg tervezett program ment a levesbe. Nem akartam otthon ülni, és dél közeledtével az időjárás is kezdett javulni, így az egyik kollegina által ajánlott, nem olyan vészesen messze lévő, de így is egy kb. 1 órás busz útra lévő templomot vettem célba. Fél úton át kellett szállni, s várakozás közben ismét leszakadt az ég - szerencsére a kirándulásom során utoljára. A 26-os és a 36-os busznak is itt van a végállomása, így eltéveszteni sem lehet a megállót. Az esős idő ellenére sokan jöttek a busszal is és sok parkoló autót is lehetett látni.

img_20170708_154800.jpgEsőfelhők jöttek-mentek - ahogy a gyorsvasút vonatjai a kocsik mögötti ák feletti vágányon

img_20170708_150248.jpg

Tovább

Angol szöveggel bármit eladsz...

Nem rég láttam egy fotógyűjteményt, hogy Kínában milyen angol szöveggel árulnak és képesek megvenni és viselni ruhákat az emberek... Volt néhány szimplán vicces kép, de volt olyan is, ami a viselőjének szexuális szokásairól adott (vélhetően nem valós) képet. A cikk szerzője meg is jegyezte, hogy Kínában angol felirattal bármit könnyen el lehet adni. :-)

Egyik nap a szokásostól eltérő üzletbe mentem be vásárolni és észre vettem, hogy evőpálcikákból nagyobb választék van, mint az eddigi helyeken. Távolról szépen is néztek ki, így gyorsan közelebb mentem, mert terveztem, hogy néhány különlegesebb darabot majd viszek haza magammal emlékbe. Találtam is 2 félét, amit megvettem. Viszont az elsőnek (távolról) kiszemelt példányt ott kellett hagynom, mivel csak távolról volt autentikus kinézete, közelebbről megnézve kitört belőlem a nevetés:

img_20170610_140849.jpg

A grafikus elkészítette a mintafájl, de nem tudta, hogy a megrendelő milyen szöveget szeretne rányomtatni, így aztán a "Minta szöveg helye" feliratot illesztette be a képfájlba (természetesen angolul, mert ő nagyon menő grafikus) - amit aztán a megrendelő nem értett, azt hitte ez a kész dizájn és kiadta az utasítást X darab pálcika legyártására... :-D

 

Angolna

Néhány hónapja már, hogy Tamás megemlítette az egyik kollegiális vacsorát, ahol angolna is került az asztalra. A boltban láttam angolna konzervet is, de korábban valahogy nem vitt rá a lélek, hogy megpróbálkozzak vele. Inkább étteremben kóstoltam volna meg, ahol ha nem ízlik, akkor is megeszik a többiek a maradékot. Ez majdnem össze is jött, amikor a robot verseny díjából elmentünk vacsorázni - én kiválasztottam az étlapról, de valamivel később közölték, hogy most épp nincs angolnájuk, így más halat kellett választani. :-(

img_20170610_143959.jpg

Tovább

Villamos áramszedő nélkül

Több posztban is volt róla szó, hogy Zhuhai-ban (ahogy Shenzhen-ben és Shanghai-ban is...) rengeteg elektromos busz rója az utakat a régebbi konstrukciótól kezdve az űrtechnikát sejtető egészen új dizájnú buszokig. Jó pár héttel ezelőtt lementem az Operaház közelébe a tengerpartra sétálni. Akkor csak rövid időre láttam és lefényképezni sem volt időm ezt a különös járgányt. Aztán pár nappal később a közelünkben lévő buszgarázs udvarán láttam belőlük egy csomót, csak épp a buszon voltam és az eső is esett, így a fotózás elmaradt. Nem rég újra a tengerparton jártam és akkor már sikerült is megörökíteni. :-)

img_20170312_150233_hdr.jpgElőlről...

Tovább

Kulccsal zárható - rosszul csinálod! :-D

Időnként látni érdekes megoldásokat... Többször találkoztam olyan, láthatóan nem fiatal busszal, aminek a lökhárítóját zongorazsanérral rögzítették a kasztnihoz, noha azt az életben nem fogják nyitogatni. Arra sem sikerült rájönni, hogy a buszon az ülések miért vannak gyorskötözővel összefogatva. A kép, amit szeretnék megosztani Tamás találata. :-)

mmexport1499049393856_s.jpg"Főnök! Ugye azt mondta, hogy kulccsal zárható legyen?"

 

Oriental Pearl Tower és az Old Street

A posztot egy köszönet mondással szeretném kezdeni, de nem akarom túlhúzni, mint az Oscar-díj átadón, ahol a szomszéd nagynénjének a macskájának a nyávogását is megköszönik. Tehát, köszönet a magyar főnökeimnek, akik úgy gondolták, hogy a shanghai-i vevőnek szükséges azonnali technikai segítség legjobb módja, ha engem átreptetnek Zhuhai-ból és személyesen konzultálunk a dolgokról. A kérés múlt csütörtökön délután érkezett, szerda reggel pedig már a gépen ültem. A poén a dologban, hogy jó pár héttel ezelőtt erre a két napra szabit terveztem egy shanghai-i látogatásra, amit aztán végül elnapoltam - az égiek viszont úgy gondolták, hogy mégis mennem kell. :-D

img_20170621_210553.jpgBalra az Orientl Pearl Tower, jobbra a Shanghai Tower - a kép csal, ez utóbbi a magasabb, de távolabb van

Tovább
süti beállítások módosítása