Arról már többször írtam, hogy itt délvidéken a központi fűtés nem divat, ennek ellenére a gázszolgáltatás létezik: főzésre és víz melegítésre használják. Két féle formában jut el a fogyasztókhoz: palackozva vagy vezetéken. A régebbi házakban a palackos, új építésűekben a vezetékes gáz van beépítve, közös pont az előre fizetés rendszere, ugyanis a vezetékes gáz is feltöltőkártyás rendszerben működik. El kell menned a legközelebbi töltőállomásra (ami általában egy bank ATM termináljai mellett van és akkora mint otthon egy telefonfülke telefonja) a kis kártyáddal, ott a kívánt gázmennyiséget bankkártyával kifizeted, majd az automata jóváírja a kártyádon. Ezután haza ballagsz (nekem 3 perc :-) ), odamész a gázórához, beledugod a kártyát a nyílásba, megnyomod a gombot és máris használhatod a gázodat. Én legutóbb múlt szerdán töltöttem a kártyát (előtte az ide érkezésem után), de a gép által adott cetli nem volt elég, számlát kellett szereznem. Próbáltam rásózni a feladatot a helyi erőkre, mégis csak ők beszélik a nyelvet, de végül rám maradt. Előre féltem, mert egy külföldi ismerős pár hete mesélte, hogy a fél napját bent töltötte az áramszolgáltatónál, mire sorra került és a problémáját sikerült rendezniük. Ráadásul szombaton tudtam csak menni... Mondtam a nyelvi hiányosságok miatti félelmemet Lulu-nak, aki leírta nekem egy cetlire, hogy adjanak számlát, valamint a telefonszámát, hogy fel lehessen hívni, ha valami nem érthető. Meg megadta a címet és a megközelíthetőséget is.

Szombat délelőtt ébredés után (na jó, ez így kicsit túlzás, mert döglöttem még egyet az ágyban, majd megreggeliztem a tízóraimból és 11-kor) elindultam a gázszolgáltatóhoz. Csak estére volt tervben a jóga a párnás integető "tanár néni" óráján (lsd. Hófehérke és a hot pot c. poszt). Az instrukciók alapján nem volt nehéz odatalálni a céghez, de én valami nagy épületre számítottam, erre egy családi háznál is kisebb épületbe kellett bemenni. Az ügyfélszolgálat üres, csupán egy aranyos leányzó ült az egyik pultban. Ahogy számítottam el is kezdte kínaiul osztani az igét... Mégis csak meg kellett volna tanulni a Tamás tezsvír által ajánlott "Nem vagyok idevalósi." c. mondatocskát?!? :-D Majd mint a rendőr az igazolványt, megmutattam én is Lulu cetlijét. Erre elhallgatott, olvasott, majd biztos ami biztos felhívta Lulut. Beszéltek egy percet, majd mondott nekem egy okét, elballagott és 2 perc múlva kezemben volt a piros pecsétes papír (nem, nem a paprikás szalámit ette rajta :-D ). Egyébként vagy jól elbeszélgetnek a semmiről a kínaiak, vagy 15x visszakérdeznek, nem tudom, de amikor a Tamás légkondija tönkrement és jött a főbérlő, akkor Marc-kal 5 percen keresztül beszéltek, majd Marc fordított max. 2 mondatot. 2 tőmondatot... Itt is hasonló érzésem volt Lulu és az ügyintéző telefonos beszélgetése kapcsán.

Mivel gyorsabban végeztem, mint számítottam és a Decathlon is csak 5 perc volt gyalog, így bementem venni újabb 2 pár túrazoknit. Jó lesz az még a hidegebb időkben... A városban elég sok a hegy, itt is van egy, alatta egy alagúttal. Az alagút felett a hegy felénél láttam egy épületet. A térkép szerint út is vezet oda, így gondoltam megnézem.

Középtájon a cél, de a tornyoknak is lesz szerepük

A parkolóból fotózva

El is indultam felfelé, de pár száz méter után egy parkolóba botlottam, ahonnan egy szűkebb aszfaltozott út és egy lépcső vezetett felfelé. Ez utóbbit választottam. A lentől kinézett házikót nem találtam meg, ellenben eljutottam a hegy tetején lévő telefon, rádió és még ki tudja milyen adótornyokhoz. A parkolótól 1999 számozott lépcső - de csak kb. 10 cm-es lépcsőfokokkal. A kilátás gyönyörű - lett volna, ha a pára miatt nem csak 1-1,5km lett volna a látótávolság. A makaói Grand Lisboa-nak csak a körvonalai voltak kivehetők...

A lent látható kereszteződés felett a világos és szürke határán kiemelkedő paca a Grand Lisboa

Egy kicsit leültem nézelődni, s közben felért a két csaj a két sráccal, akiket lehagytam kb. félúton. Közben a másik irányból is jöttek emberek és a kis négyes fogat is tovább indult abba az irányba, így gondoltam én is megnézem mi van még arra: további 3 torony... Meg az utolsónál balra le egy lépcső, jobbra előre egy erdei út. Miután 2 ember jött arról, így a négyeske is ez utóbbira szavazott, s nagyjából együtt indultunk tovább. Folyamatosan kerülgettük egymást, mert hogy egyikünk, hol másikunk állt meg nézelődni vagy fotózni. Az egyik kanyar után a távolban a Yüanming park tava és épületei tűntek fel.

Azért voltak húzós szakaszok - eső után nem ajánlott...

Csak kifutott a leányzó a képből... 

Az már ott a Yuanming park

Vajon a decemberben is virágzó Japán cseresznyét akartam fotózni? :-D

Végül a libegőnél kötöttünk ki... Ők nézelődtek picit, én meg elindultam lefelé a lépcsőn. Pár méter után azért még visszanéztem - erre az egyik csaj rohat utánam, hogy várjak már, fotót szeretne! "Hehe, én meg a telefonszámod! :-P" A fotó elkészült... :-D

A parkban sétálva már vizen láttam a hajót, ami pár hete még a szárazdokkban készült, műgyanta szaggal hírdetve a környéken lévőknek, hogy itt bizony hamarosan egy könnyűszerkezetes úszó alkalmatosság fogja szállítani a nagyérdeműt. Még javában zajlanak a munkák, de ha jól sejtem, akkor a 1,5 hónap múlva esedések kínai újévkor már ezen fog mulatni a nép.

Alakul a hajó

Egy gyors ebédnek beillő uzsona után elbuszoztam Hongqi-ba kicsit edzeni majd utána bementem a jógára. Most a kolléganő is észrevett és büszkén elmesélte a társaságnak, hogy ki vagyok, hogyan és miért. :-) Eddig 2 ugyan olyan órán nem vettem részt, és soha nem gondoltam, hogy ennyi izom ennyire kapcsolatban van egymással. Mennyire más izmok nyúlnak ugyan olyan elforduláskor, ha a kezed lent, elől, fent, oldalt vagy épp behajlítva van... Jó ez a jóga dolog. :-) Óra után búcsúzáskor a "tanár néni" még nagyobb mosollyal integetett, mint valaha. Pedig még meg sem érintettem... :-P :-D