A történet 2016. februárjában indult, amikor fentebb ülő emberek kitalálták, hogy vegyünk gépet Kínából. Mivel az én területemre lesz, így én mentem el megnézni. Íme egy rövid összefoglaló a múltból. Csak szólok: kicsit hosszú lesz kezdésnek. A képek minőségéért bocsi, telefonnal készültek nagy hamarjában.

2016. február 27.

13:00-kor érkezett a céges taxi, hogy kivigyen Bécsbe a reptérre. 17:10-kor indult a gép Frankfurtba, onnan tovább 22:10-kor Hongkongba. A becsekkolás simán ment, pikk-pakk elérkezett a gép indulásának ideje. 7 éve nem repültem… Szeretek repülni – csak a bizonytalanságot nem szeretem, hogy valaki zakkant idióta valami módon kárt fog tenni a gépben, és nem érjük el a célt. A Bécs-Frankfurt járaton folyosó mellett ültem, ilyenen nem gondolkodtam – csak húzódott vigyorra a szám, amikor a gép elkezdett gyorsítani… J

Elég időm volt Frankfurtban, végig jártam a repteret és jó korán megszemlélhettem a gépet, amivel repülni fogok: a világ legnagyobb utasszállítója, a Lufthansa A380-800-as gépe…

Ahogy gyűlt a tömeg úgy kezdtem el érezni a gép méretét… Gyorsan utána számoltam: max. 509 utas. A cég dolgozói elférnének 4 gépen… Avagy sok magyar falut egy géppel el lehetne vinni a világ bármely tájára. 509 utas…

Az utastérben monitor az előtted lévő ülés fejtámlájában, ami egy csomó mindenre jó: zenét hallgathatsz, filmet nézhetsz, relaxáció videót nézhetsz-hallgathatsz, a repülésről kaphatsz infókat és a A380-ason a 3 beépített kamera képét is követheted: egy az orrfutót mutatja felülről, egy a gép orra alatt néz előre egy pedig a függőleges vezérsík tetejéről mutatja az előttünk lévő képet. Nos, én a felszállást néztem meg így. Elképesztő, hogy ez a monstrum hogy gyorsul és hazudtolja meg a benned élő fizikai előítéleteket…

Az utazó magasság elérése után a sztyuvik hoztak egy kis frissítőt, majd elkezdték felszolgálni a vacsorát, egy kínai mesterszakács által alkotott ételt. Fogalmam sem volt milyen lesz, de bevállaltam – egyrészt mert éhes voltam, másrészt kellett a felkészítés a kínai konyhára. J

Vacsi után alvás. Nem találtam a helyem, kicsit kényelmetlen volt, így vagy 6 órát aludtam több részletben. A 11 órás útból nem is olyan rossz… A leszállás előtt 1,5 órával elkezdték felszolgálni a reggelit, szintén a fentebb említett szakács alkotását. Elfogyott ez is. J

Végül a 7 óra időeltolódás miatt helyi idő szerint 16:00-kor (magyar idő szerint 9:00) leszállt a gép Hongkongban. Hála kollégám előzetes információ özönének elég hamar elértem a komphoz és a pénzváltás lassúsága ellenére is sikerült elérni a 17:00-ás hajót. Napi 4x közlekedik és a 20:00 lett volna a következő, s egyben utolsó járat.

Behajóztam Zhuhai-ba (ejtsd: Csuhaj), kerestem egy taxit és elvitettem magam a hotelbe. Kedves kínai kollégám elég szép (és luxus) hotelt foglalt nekem. Céges kedvezménnyel 430RMB, átszámítva kb. 19eFt/éj, de hát a cég fizeti (amúgy anno a Stuttgart környéki kiruccanás során is ennyi volt a szoba, csak épp alacsonyabb színvonalon). 12. emelet, kilátás az öbölre, Makaó szélére, teli üveg fallal, motoros függönnyel...

A bejárat mellett a zuhanyzó, mellette a WC, mellette az L alak rövidebbik szárán a fürdőkád. Mindezt lezárta a tér közepén álló mosdó tál a hatalmas megvilágított tükörrel, s mögötte a háló résszel. Nagyon komoly.

2016. február 29.

Felsorakoztam reggelihez, de csak a kínai konyha remekeit találtam meg valamint egy kis pékárút és áfonya, eper és narancs lekvárt. Gondoltam ez is jó lesz.

8:20-kor előállt a hotel kocsija, hogy elvigyen a cégbe. Ingyen és bérmentve. A cég egyébként Hongqi-ban (ejtsd: Hongsi) található, kb. 30km, akkori forgalmi viszonyok között 30 perc. A hotel után egyik oldalt épülő és kész 25-30 emeletes toronyházak, másik oldalt a Zhuhai-t, Makaót és Hongkongot a tengeren összekötő, épülő autópálya-híd munkálatai láthatóak.

Tovább haladva az autópálya mellett a mezőgazdasági termelő területek, a hidak, a kisebb városok és városrészek valamint néhány ipari létesítmény váltogatják egymást.

A cégünk egy 4 emeletes tégla/beton építésű épület, egy téglalap oldalaira építve, középen kis park jellegű területtel.

Az első napon végig vezettek a kollégák az üzemen, ismerkedtem a hellyel. Az irodában 8:30-kor kezdődik a munka, 12:00-ig dolgoznak. Akkor átmennek a kantinba enni, majd kinek-kinek ízlése szerint kosarazhat az udvaron lévő kosárpályán, sétálgathat az udvaron vagy – ahogy a többség teszi – alszik az íróasztalon. 13:30-kor valaki felkapcsolja a villanyt és folytatódik a munka egészen 17:30-ig. Ekkor a toll kiesik a kezekből és mindenki elindul hazafelé. Tetszik a hely. :-D

Értem is jött a kocsi és vitt vissza a hotelbe. Mivel mindenki ilyenkor tart hazafelé, így az én utam is 1 órásra duzzadt, így sokat nem láthattam a városból világosban… Ellenben sétáltam sötétben. A hotel melletti utcácskába befordulva sátrak és árusok mindenhol. Első ránézésre - aztán ahogy elindulsz látod, hogy kaját árul mindenki… Az emeletes épületek aljában boltok mindenhol: telefon, cigi, ital, gyógynövények, kaja. Színes neon (vagy inkább már led) feliratok körbe-körbe. Az utcán minden 2., 3. lámpaoszlopon kamera figyel a közbiztonságra. A utakon is sok a kamera – de csak itt tartják be a szabályokat, amúgy amit a filmeke, youtube videókon látsz: mindenki keresztül kasul. Motoros, bicajos az út szélén szembe a forgalommal, ha van egy kis hely, akkor keresztbe keresztül a piroson is. A gyalogos a pirosat azért megvárja, de ha zölden villog a lámpa akkor még az utolsó másodpercben is lelép – hiába sípol neki a rendőr…

Közben felfedeztem a közeli plázát, körülnéztem és vásároltam magamnak némi harapni valót, szárított gyümölcs és sör formájában, mert az utcai árusokhoz nem volt nagy bizodalmam.

2016. március 1.

A reggeliztetés kezdetére lementem már és így felfedeztem, hogy van európai gyomornak való reggeli is, pl rántotta, bacon. Megpakoltam a tányérat, de a helyi ízekbe is bele-bele kóstoltam.

A kocsi szintén 8:20-kor jött, az út ekkor is kb. fél óra volt. Néztem a házakat, az embereket, a tájat. Most már ismerősnek tűntek és elmúlt az előző napi érzés is: „Mi a francot keresek itt, biztos nekem kéne itt lenni?” Folyamatosan épülnek a 25-30 emeletes házak, de legalább van formájuk, nem úgy mint itthon az egyen kocka tömböknek.

Később megtudtam, hogy Zhuhai-ban 1,7 millió ember él, valamint további 1-1,2 milliót saccolnak. Oka, hogy csak az állandó lakcímmel rendelkezőket tartják nyilván, a más területekről munkát vállalni érkezőket nem.

A cégben a vásárolni kívánt gépekkel és technológiával ismerkedtem, gyűjtöttem az infókat. Délben ismét az előző napi menüvel találkoztam: párolt zöldségek, valami húsos cucc, hal és rizs. A halat, a zöldségeket és a rizst kóstoltam meg. Feltételezem, hogy egyébként nagyobb a választék, de elég későn érkeztünk mindkét nap.

Munka után a kollégák elvittek vacsorázni egy közeli étterembe. Talán 8 féle étel került elém. Nagyrészt jó volt, de az egyik zöldség nem jött be annyira. Fura volt az ízvilága. Amúgy minden nagyon fűszeres, ízletes volt. Kérdezték mit iszok. Mondtam: Vine (vájn, magyarul bor). Erre ők: Biztos? Az nagyon erős! De én nem tágítottam, ne lehet erős a bor. Erre hozott a srác egy kis fehér üveget. 52%-os, kellemes illatú lötyi.

Este a hotelben az egyik hostess csajszi segítségével kiderítettem hogy ez az ital a Bai (báj, magyarul pajcsu) – aztán a csaj kézen fogott és elfutott velem egy oldalsó folyosóra. Nem tudtam mit akar tőlem, de végül a hátsó kijáratnál kötöttünk kis, ahol volt egy kis bolt és tudtam venni ebből a drága jó nedűből. J Közben azt is kiderítettem, hogy náluk a bor (Vine) ejtése: vin… Ez volt a félreértés oka… J

2016. március 2.

A korai és ismét új dolgot megkóstolós reggeli után 7:30-ra jött a céges kocsi, mert az úti cél Shenzhen (ejtsd: Szencsen) volt az úti cél. Kocsival, autópályán bő 1,5 óra (hajóval keresztben az öblön szintén ennyi, de jóval drágább).

A gépgyártó cég igazi kis garázscég, az egyik ipari jellegű terület hátsó sarkában. Szerintem max 150m2-en dolgoznak, ebből 20m2 iroda, 40m2 bérmunka célú termelő terület, 30m2 összeszerelő üzem, a maradék pedig a forgácsoló gépek birodalma. Sehol egy CNC gép, mindenhol a hagyományos forgácsológépek. Nem ítélek külsőre. Még szerencse, hisz tudták, hogy mitől döglik a légy, bármit kérdezhettem a gépről egyből válaszoltak és mutatták is.

Ebédelni egy elég előkelő hotel éttermébe mentünk. Itt is 7-8 féle kaja került elém. Sokszor nem tudtam mit eszek, ha kérdeztem, akkor vagy hús volt, vagy marha – persze, hülye meg én vagyok… J Itt is majdnem mindent meg mertem kóstolni, de az előző esti zöldség itt sem ízlett annyira.

Ebéd után még beszélgettünk picit a gépvásárlás feltételeiről. 3-an voltak: az igazgató, aki nem tudott angolul, egy srác és az apja. Búcsúzáskor az öreg sajnálkozott a gyengécske angol tudásán. Aztán elárulta, hogy 74 éves, s szíve a cég. Látszott, hogy szereti, az angolja pedig nem is volt gyenge.

Shenzhen nagyobb, mint Zhuhai, a forgalom is nagyobb, visszafelé sokat ültünk a dugóban. Az autók kb. 15-20%-a az általunk is ismert márkákból áll, a többi viszont kínai termék. Egy része koppintásnak, egy része saját fejlesztésnek tűnik, de felszereltségben komolyabbnak tűnnek, mint az itthoni autók. A közlekedési morálhoz visszatérve: ahol kamera van, ott szépen mennek. Máshol viszont a felfestett 3 sávból könnyen csinálnak 4-5 sávot, a kanyarodó sávban is ketten tolakodnak… Láttam olyat is, hogy megy a 3 felfestett sáv, aztán hirtelen frissen felújított szakasz, ahol minden szívfájdalom nélkül 2 sávot festettek csak fel, de szépen középre.

Este a kollégám által javasolt piacot néztem meg.

A poén, hogy ott volt az orrom előtt – a hotellel szemben, de a föld alatt… Hatalmas terület, több száz négyzetméter. Az üzletek kinézete mint egy plázában, az elrendezés viszont mint a piacon: kicsit kis üzletek, picit utcácskák, térkép nélkül lehetetlen bejárni, kivéve ha húzod magad után a festékcsíkot…

2016. március 3.

Reggeli után kijelentkeztem és a hotel kocsija elvitt a céghez. A napi program az egyik helyi gépgyártó cégnél való látogatás volt. Egy ipari jellegű terület egyik többszintes épületének 3. emeletén volt a cég. Szép dizájnos minden, az ajtókat csak ujjlenyomattal lehetett nyitni. Kb. 2x akkora területen működtek, mint a másik cég, de forgácsoló üzemet nem láttam. A fejlesztés alatt álló, nekünk szánt gépből nem sokat láttam, azt a részt fekete dobozzal takarták, ami a tényleges munkát végzi. Ennyire féltik a technológiát, ami amúgy szerintem ugyan az, mint amit a másik cég is használ. Ettől a titkolózástól kicsit elment a bizalmam… Aztán jött a következő, hogy az angolul beszélő kollégának el kellett utaznia egy temetésre, a másik 2 ember, az igazgató és a kereskedelmi vezető viszont nem beszélt angolul. Még szerencse, hogy az egyik helyi kolléga elkísért, így volt tolmácsom.

Ebéd előtt jött a hír, hogy ebéd után vissza kéne mennünk a cégünkhöz, mert az igazgató szeretne találkozni és beszélgetni velem. Így rövidre zártuk a napot és újabb fogásokat kóstolhattam meg ebédre. J Összességében több, mint 20 féle ételt tettek elém, 90%-át meg is kóstoltam és 80%-a ízlett is. Azt hiszem nem lesz gond, ha visszatérek. J

Az igazgatóval való találkozás tolódott, de végül 14:30-kor összejött. Tudtam, hogy nem lesz nyelvi akadály, elvégre ő is magyar, és korábban ő volt a szhelyi cég igazgatója. J Ami viszont meglepett, hogy a kínai kollégák mennyire aggódtak, hogy el fogom-e érni a hajót (18:35) és a repülőt (23:40). 16:10 körül indult a kocsi, 17:00-kor már a kikötőben ültünk az egyik német kollégával, mivel közben kiderült, hogy ő is most és azzal a járattal tér haza, mint én.

A jegy vásárlás sem volt egyszerű: megvetted a bejárattal szemben, ezután elmentél balra 10m-t, ahol ellenőrizték a repülőjegyet, majd érvényesítették a hajójegyet. Ezután meg kellett várni a hajóra való becsekkolást, ami balra hátul volt a sarokban. Fél órával az indulás előtt nyitott a kapu, majd jött egy vám és biztonsági ellenőrzés. Ha minden rendben volt fel lehetett szállni a hajóra.

A kihajózás fájdalmas volt. Fájt elhagyni a lassan besötétedő várost, a fura módon belém ivódott nyugalmat. A hajó egyből a reptérre vitt, becsekkolás után újabb biztonsági ellenőrzés és már vitt is a vonat a terminálba. Itt ittunk egy automata csapolású sört, majd körülnéztem a reptéren és megkerestem a járatomat.

Visszafelé 23:40-kor (magyar idő szerint 16:40) indult a gép. Néztem a reptér és a város fényeit. Örültem, hogy még látni fogom Zhuhai fényeit. Aztán ahogy néztem a repülési adatokat láttam, hogy pont ellenkező irányba szálltunk fel. Szomorú voltam, és éreztem, hogy húz vissza a város…

Útközben a vacsora és reggeli a kiutazáshoz hasonló módon zajlott. Aludni többet tudtam, kb. 8 órát, mert könnyebben megtaláltam az alváshoz vezető megfelelő pozíciókat. Reggel 5:10-kor szállt le a gép Münchenben, majd 7:35-kor indult a csatlakozás Bécsbe.

Másoktól kérdések voltak, így most leírom a válaszokat. J Nem néztek rám úgy, mint aki még nem látott fehér embert. Nem voltam sem mumus, sem mágus. J Nem lógtak rajtam a kínai nők, hogy hozzam magammal őket. Meg lehet különböztetni őket, nagyon eltérő vonásaik vannak, szóval nem fénymásolták őket. Vannak szép csajok is, ugyan úgy, ahogy minden más földrészen és népcsoport között is találni szép nőket. Velem egy magas embert nem nagyon láttam, de nem is itthoni gyerek méretűek, ahogy az elképzelésekben él. Az átlag férfi fél fejjel alacsonyabb mint én, s a nők sem sokkal alacsonyabbak náluk. Tény, hogy vékonyak, de köztük is vannak kicsit erősebb testalkatúak. Vannak elég lepukkant részek is, de nem annyira szemetes a város és a környék, ahogy gondolnánk. Szmog nem volt, talán azért is, mert nem a nehéz iparra épült a környék. Itthon 5 fok körüli hőmérséklet, ott 15-20 fok körüli szép napsütéses idő volt. A páratartalom most nem volt vészes, de a tenger közelsége miatt nyáron könnyen 40 fok körüli fullasztó időjárás tud lenni.  Nem ettem kutyát. Asszem. De nem is láttam. Macskát sem. Állatot sem… De lehet, hogy voltak, csak én nem figyeltem fel rá…

Mindennek megvan a helyi másolata. A KFC-nek is:

Ja, és miért Mr. Attila? Akikkel nem csak munkáról beszélgetem, azok mind megkérdezték, hogy „Attila, mint a nagy vezér?” „Igen, én vagyok az személyesen! J Aztán mivel a vezetéknevem kiejtésével voltak nehézségeik, ezért aztán mindenkinek csak Mr. Attila-ként mutattak be. J