És akkor következzen a második rész a Lulu családjánál töltött ünnepről.

Mivel Len sikeresen elszunyókált majdnem délig, így Lulu szüleihez is ennek megfelelően érkeztünk. Ők már régen megebédeltek, így csak nekünk tálaltak. Szokás szerint többféle étel, húsok, zöldségek. Ebéd után körbe sétáltuk a falut - kb. fél óra alatt megvolt, de közben sűrűn megálltunk fotózni és hogy Lulu elmesélje melyik fa micsoda és mi a termése. Ezt követően dumplingot csináltunk hármasban. A tésztát meg lehet venni a boltban is, most mi is abból dolgoztunk. A töltelék elég összetett volt: darált hús, újhagyma és snidling. :-D Na jó, kicsi olaj és egy leheletnyi só is került bele. Közben a család többi tagja nekiállt feldíszíteni a házakat.

Készül a dumpling - Lulu apja egyébként el volt hűlve, hogy milyen jól hassználom a pálcikát :-D

Dumpling - főzésre készen

Munkában az udvari konyhában

Kicsit később levonultunk a faluba a szentélyhez, ami egy kis romos épületnek tűnik kívülről. Belülről is. Itt kipakolják az isteneiknek szánt ételeket, füstölőt gyújtanak, köszönetet mondanak és segítséget kérnek a jövőre: ezt állva majd térdelve végrehajtott meghajlásokkal (és ezeket ismételve) teszik. Aztán a szentély előtti tűzbe sárga lapokat dobálnak. Ezek a sárga lapok jelképezik a pénzt, amit az isteneiknek szánnak köszönetként és a pénzt, amit a meghalt szeretteiknek küldenek a túlvilágra, hogy azok ott a számukra szükséges javakat meg tudják venni. Aztán a rossz szellemeket elűzendő petárdacsíkot durrogtatnak.

A szentély a felajánlott ételekkel - később aztán a családi asztalra kerültek

Ég a sárga papír - pénz utalás a túlvilágra. Előtérben előkészítve a petárdacsík

Dolgozik a petárda

Ezek után összeszedték a falu szentélyébe vitt ételeket és visszamentünk a házhoz. Lulu családja a 4 ház közé egy szentélyt is épített, most ez elé rakták ki az asztalokat, ide is kipakolták az ételeket, italokat. Füstölőket gyújtottak és sárga lapokat égettek. Valamivel később összeszedték őket, majd egy petárdacsíkot is eldurrogtattak a kereszteződéstől végig a kocsi feljárón a házakig. Mindent vörös szőnyegbe borított a petárda maradványok papírja.

Megterítve az isteneknek a házi szentély előtt 

Házi szentély 

Petárdacsík...

...előtte...

...közben...

...utána

Ház díszítés, beszélgetés, vacsora készítés következett. Vacsora mellé a Len által hozott Tokaji Sárgamuskotály bort ittunk. Hazai ízek! :-) Finom volt, de valami azért hiányzott - mint másnap rájöttem: a só. Vacsora után átmentünk a különálló házba, aminek az alsó szintje egy egybefüggő nappali: észak-keleti sarkában a lépcső az emeletre, észak-nyugati sarkában a konyha, dél-nyugati sarkában a hatalmas 4 méter átmérőjű forgatható közepű étkezőasztal, dél-keleti sarkában a tévé sarok. S mi van középen? Mao Zedong hatalmas festménye alatt egy ping-pong asztal... Az éjfélig tartó időt ott ütöttük el - szó szerint. :-D

Vacsorára hotpot

Körben az asztalnál: Lulu testvérei, apukája, anyukája, Lulu, én és Len...

...és a Sárgamuskotály 

Aztán 23:35-kor (nem órához igazítva, csak találomra) fellőttük az első tűzijátékot. Lulu szülei és testvérei. Kb. 15 percig produkáltuk a show-t. Ezalatt a ping-pong-os rokonok előkészítették a saját tűzijátékukat és lefektették a következő adag petárdacsíkot a kocsi feljáróra. Mikor mi abbahagytuk, akkor kezdték ők. Persze közben körben minden szomszéd is fellőtte a saját kis adagját. Mikor a rokonok végeztek, jöttünk ismét mi, majd megint ők, majd megint mi, közben a szomszédok. Így ment ez egy órán keresztül. A legkülönfélébb hangos és fényes cuccok: görögtüzek, a folyamatos 20-as, 30-as gyors sorozatok, a lassú, mp-kénti 9-es sorozatok, 4x-5x 5-ös gyors sorozatok a közéjük ékelt 1mp-es szünetekkel, a csak sistergő és a durranó, a csak sárgán és színesen villanó változatok. Na meg időnként a 1-2 percen keresztül folyamatosan durranó petárdacsíkok... S mindezt közel s távol, 1 órán keresztül. A végén a füst és a hanghatások miatt úgy érezte az ember magát, mintha harctéren lenne. Meglátszik, hogy a fél környék - Lulu családjához hasonlóan - a tűzijáték gyárban dolgozik. Ez a gyár az európai, abból is főként a német piacra termel. Nem is volt egy kínai karakter sem a csomagolásokon... A petárdacsíkok a következő 2 napon is szóltak reggel, és tűzijátékból is jutott néhány sorozat minden napra. A tűzijátékról külön képes poszt is lesz.

Petárdacsík éjszaka 

A szomszéd is dolgozott...

És a petárdacsíkok másnap reggeli maradványa a kocsifelhajtón

Miután kijátszottuk magunkat dumplingot ettünk és lefeküdtünk aludni. A reggeli petárdacsík engem már ébren ért utol. Ebéd után a jó időben Lulu apukája bevitt minket Changsha-ba, ahol felmentünk a Tintásüveg hegyre. Az ilyen nemzeti ünnepek jellemzője Kínában, hogy ha jó az idő, akkor mindenki nekiindul a természetnek, de lehetőség szerint a városban lévő, vagy a városhoz közeli nevezetességeket keresik fel. Kb. hasonló feeling, mint otthon a Savaria Karneválon a felvonulás körüli időszak vagy mint a Borok utcája... A hegyen szerencsére ennyire nagy tömeg most nem volt, de Zhuhai-ban a Jintai templom nagyon durván meg volt rohamozva - ahogy a kolléga által megosztott képeken láttam. Nagyjából egy órát sétáltunk a hegyen, végigjárva a kiépített útvonalat, majd a belvárosban lévő templomhoz mentünk el.

Tintásüveg-hegy Park lábánál

Kilátás a hegyről dél-keleti irányban

Kilátás a hegyről északi irányban 

Ünnep lévén a belvárosba nem lehet kocsival bemenni - előkerültek a motorok

Gyümölcsárus: mangó, ananász, guava, olajbogyó és még ki tudja mi - paprikás sóval fűszerezheted őket

Hányan is vannak a robogó? 4-en! - akkor számoljunk: a kislány, aki áll és a tükörben kapaszkodik 1, apuka 2, a legkisebb lány rózsaszín cipőben kék zoknival 3, nagy lány rózsaszín cipőben kék hajpánttal 4, anyuka 5. Ja, igen, 5. Plusz a csomag...

A templom egy híres nőnek állít emléket, de pontosan nem tudom, hogy mi volt a szerepe a város életében, mert Lulu bajban volt a pozíciójának angol megfelelőjének kapcsán, Len meg egyszer védőszentként, máskor kormányzóként, megint máskor papnőként hivatkozott rá, ugyanazon szövegkörnyezetben is... Szerintem ő sem tudta. :-D A lényeg: a városban híres nőnek állít emléket a templom. Amúgy a templom udvarában itt is mindenki hatalmas füstölőket gyújtott, sárga papírokat égetett - jelentős forgalmat generálva a környéken lévő, nevezett árucikkekkel kereskedő árusoknak. A belső részben a templom maga nagyon szép, de itt is tömeg volt, így igazából az ember nem tudott nyugodtan gyönyörködni. :-(

Ez véletlenül nem egy portyázó magyar? - mögötte a fa Len szerint 1000 éves

Nem, ez itt a portyázó magyar! :-D

A templom és a története

Ezek után elmentünk egy utcai árushoz uzsonnázni. Mint később Len-től megtudtam, a bódé Lulu legjobb barátnőjének az anyjáé, fizetni sem engedett minket. Len azt is elárulta, hogy bő egy éve nyitott meg, és egy év alatt 12 millió forintnyi nyereséget termelt nekik... Kicsit hitetlen vagyok ez ügyben, de Lulu is ott volt és nem szólt közbe, hogy nem igaz... Uzsonna után bevásároltunk a vacsorához majd tuktukra pattantunk, hogy kijussunk a belvárosból, ahol Lulu apukája már fel tud minket venni a kocsival.

Nem ritka látvány a kéz melegítő kesztyű a robogók és motorok markolatán

Vízipipa - kínai kiadás 

 Tuk-tuk

Vacsora után megtanítottak Mahjongozni - de ez nem az a Mahjong, amikor piramisszerűen egymáson vannak a színes kockák és bontsd le ahogy tudod. Ez az a játék, amit valaha kártyával játszottak, de a tartósság érdekében később kövekkel játszottak, amibe a jeleket faragták. Ezek voltak a mai Mahjong kockák elődjei. Elég hamar megtanultam magát a játékot - a pontszámítás szabályait nem tudták rendesen elmagyarázni, az helyenként szürke folt, és szabályok sem teljesen azok, mint amit magyarul találtam a játékról... Mivel a szerencsén kívül rendesen taktikai játék is, így sikerült néha elég szépen nyerni. Len már Mahjong nagymesternek nevezett, ami túlzás, de tény, hogy az egész család játszani akart velem legalább egy játékot, így az este és a másnapom is szinte végig a Mahjong asztal mellett telt. A kivételt csak az ebéd utáni takarítás jelentette, amikor nagy családi programként eltakarítottuk a tűzijáték és petárdacsík maradványokat. Én is kaptam egy seprűt, mert nem akartam kimaradni. Mókás volt, amikor a kis gyerekek megjelentek, előbb csak néztek, majd félénken megeresztettek egy helló!-t, s amikor felnéztem és visszaköszöntem, akkor sikítva-nevetve elrohantak. Majd visszalopakodtak és újra eljátszottuk az előbbi jelenetet, legalább vagy ötször. Aztán a legnagyobb lány unszolására a legkisebb srác bátortalanul odajött és kezet nyújtott, majd kézfogás után elrohant. Majd megint jött, megint elrohant. Ezt is eljátszottuk szintén legalább ötször. Közben elkezdtük fellapátolni a maradványokat. A kissrác is szerzett egy lapátot és rohant oda, hogy söpörjek neki, majd minden maréknyi szeméttel elrohant a gyűjtő dobozik. Az anyja meg szorgalmasan fényképezett meg videózott. :-D Némi Magjong után pihenésként a srácokkal elmentünk picit szórakozni. Én is átéltem a 3in1, avagy hárman egy szerencsétlen motoron feelinget... :-D

Nyerő lapjárás

Az előző este illetve a nap eseményeihez tartozik még, hogy Zongzi-t ettünk. A töltelék területenként más és más, de sokszor családtól is függ, hogy mi kerül bele. A előfőzött rizst töltik meg a töltelékkel, majd ezt nád, bambusz, banán esetleg lótusz levélbe csomagolják és úgy főzik készre gőzben vagy forró vízben. Lulu családjában hús kerül a közepébe. Az egészet úgy kell elképzelni mint a főtt csöves kukoricát, ahol a kukorica megfelel a rizsnek, a töltelék a torzsának, a csomagoló levél pedig a kukorica levélzetének. Utcai árusnál előfordul, hogy nem hengeres formában, hanem batyuként csomagolva főzik és árulják.

Zongzi 

Este a ping-pong-os rokonok grillpartit rendeztek és unszoltak engem is, hogy menjek. Mondtam, hogy nem vagyok éhes, de nem volt kibúvó, mert akkor jött a következő ötletük: menjek csak teázni... Végül csatlakoztam, ha már ennyire akarták. Közben egy kolbászkát is a kezembe nyomtak, amitől féltem, de megnyugtattak, hogy nem édes, nyugodtan ehetem. Szinte tényleg nem is volt édes, de egy kis mustár igazán nem ártott volna hozzá. Közben a középiskolás korú fiatalok mellettem összeverődtek és közösen megvitatták, hogy a következő angol kérdésüknek mi a helyes szórendje, egyáltalán milyen szavakat használjanak. Amikor válaszoltam, akkor újra összefordultak és aki amit megértett belőle, azt rakta hozzá a mondathoz - jót röhögtem magamban a szituáción. Néha még bele is trollkodtam és válaszoltam, amíg rakták össze a mondatot - ettől aztán 1-1 pillanatra lefagytak, de összességében jól oldotta a hangulatot és gyorsabbá vált a kommunikáció is, mert rájöttek, hogy nem kell fél órát vacakolni a mondat szerkesztéssel, meg fogom érteni. :-) Közben 1-1 családtag elővette a telefont és csinált néhány fotót - végül azt vettem észre, hogy 4-5-en körbeállnak és mosolygunk meg integetünk a velünk szemben álló telefonnal fotózó 3-4 rokonnak. Mindenki happy és büszke volt, mert én voltam az első külföldi vendég Lulu családjában, de nem csak a családban, hanem a faluban is. :-) De a környéken sem láthattak túl sok idegen, mert a hegyen és a városban is egy csomószor leesett állal fordultak utánam és közben ütögették egymást (néha a levegőbe csapkodva :-D ), hogy "Te, figyelj, egy külföldi!". :-D Néha nem tudtam, hogy turista vagyok, vagy turista látványosság. :-D

Az utolsó Mahjong parti...

Másnap reggel még lejátszottuk az utolsó Mahjong partikat és ebéd után elindultunk vissza a városba, hogy némi ajándék vásárlás után a délutáni busszal visszajöjjünk Zhuhai-ba. A buszjegyet előre kellett igényelni a pénztárban, de fizetni megint csak a buszon kellett... Ki érti ezt? Most boldog voltam az úton, mert világosban indultunk és az út felét világosban is tettük meg. Hegyesebb, völgyesebb tájra számítottam, de csak a távolban emelkedett néhány alacsonyabb hegy, viszont a táj így is lenyűgözi az embert. :-) Fotózni sajnos nem tudtam, mert belső ülésen ültem és az ablak is tele volt matricázva a buszjárat által érintett városok neveivel. A buszok egyébként elég kényelmesek, modernek, egyértelműen magasabb színvonalat képviselnek, mint a mi otthoni távolsági járataink (na jó, néhány újabb beszerzésű MAN és Mercedes busz otthon is közel ilyen színvonalat képvisel, bár a Volán trásaságok ezeket is inkább csak külföldi nemzetközi forgalomra adják ki...).

Este későn, de szerencsére még a teszkó zárása előtt sikerült visszaérni Zhuhai-ba, így tudtam venni magamnak vacsorára és reggelire valót. A másnap főként a képek rendezésével és a blog írásával telt. Időnként még lehetett hallani tűzijátékot is, aminek nem a szórakoztatás, hanem a rossz szellemek elűzése ilyenkor a célja...