Ezekben a percekben szállt le Len gépe Budapesten és lassan elindul Szombathelyre. Fura érzés, hogy az elmúlt 2,5 hónapot együtt küzdöttük végig, most meg ő van ott, ahonnan én jöttem. Amióta 2 napja elbúcsúztunk tőle van bennem egy fura érzés.

Eszembe jutottak az otthoni dolgok, hogy látni fogja, amit én már 2,5 hónapja, és még bő 1 hónapig nem fogok:
- a Kőszegi-hegyet a szoba ablakából,
- az utcákat, házakat, fákat, parkokat, amikről otthon nem feltétlenül, de itt rá gondolva azért eszébe jut róluk az embernek valami emléke,
- a kollégákat, barátokat,
- a szép magyar lányok mosolyát.

Ezen kívül:
- elmehet Sárvárra fürdőzni,
- ha a srácok jó fejek lesznek, akkor a Balcsira is leviszik,
- ehet finom csabai szárazkolbászt, jó magyar sonkát,
- pálinkázhat (na jó, abból nekem is van még, de érték, úgyhogy csak módjával fogyasztandó),
- láthat havat (nekem ez 99%, hogy kimarad).

Honvágy? Lehet. Bár szerintem a honvágy mint olyan azért korlátozza az ember gondolkodását, cselekedeteit - nálam viszont ez a helyzet nem áll fent. Úgyhogy szerintem szimplán csak irígy vagyok. :-D